Négyfogatos Savaria Kupa
Írta: Takács Árpád   
2013. június 12.

A jó hagyományokhoz híven idén is megrendezésre került a négy baráti horgászegyesület -   Sárvár, Kőszeg,   Fish Farm és Savaria - éves horgászversenye  május 11-én. A soros rendező a Vas Megyei Savaria Sporthorgász Egyesület volt. A verseny a Zsennyei versenytavon került megrendezésre.  
Az egyesületeket képviselő horgászok (4x5 fő) és kísérőik reggel 6,00 órakor találkoztak a zsennyei büfé és közösségi háznál, majd egymás üdvözlése és az áldomás elfogyasztása után a versenyszabályok ismertetése, felidézése valamint a kijelölt két szektor  helyeinek sorsolása következet. 
A kihúzott helyek a délelőtti és délutáni fordulóra (2x3 óra) is szóltak, mivel a verseny átülés nélküli volt. Az esélyegyenlőség fenntartása érdekében a kiemelt helyek egyenletesen kerültek elosztásra. Mivel a versenysorozat elsődlegesen csapatverseny, így a két fordulóban összesített csapateredmények adták a végső eredményt.
Az időjósoktól lehetett számítani jóra  és rosszra. Az első forduló szép időben kezdődött az előre meghirdetett 8,30-as időpontban. A halfogás hamar beindult és változó intenzitással kitartott a forduló végéig, de szükség volt a horgászok sokévi tapasztalatára, hogy összeálljon a nyerő technika.



I. forduló eredménye:
I. Sárvár 22 pont
II. Savaria 25
III. Fish Farm  31 pont
IV. Kőszeg 39 pont



Az  első forduló alatt a fedett terasznál horgásztársunk Takács András és felesége, Bea előadásában nagyon finom pincepörkölt készült, amit a versenyzők és kísérőik a két forduló közötti szünetben fogyaszthattak el, megbeszélve a délelőtt tapasztalatait. Az idő  ekkor már  csöpörgősre váltott, ami a továbbiakban ki is tartott. Horgászainkat természetesen ez nem zavarta, ernyőt ragadva   13,30-kor kezdetét vette a második forduló az első lendületét idézve. A pályán végignézve ritkán volt olyan kép, hogy valahol ne lenne látható fárasztás, vagy épp szákolás.    
A második fordulóban a sárváriak hozták a stabil jó pecájukat, a FishFarm erős fordulót tudott le, a Savariás és Kőszegi fiúk  pedig egy jót horgásztak.


II. forduló eredménye:
I. Fish Farm  22 pont
II. Sárvár 25 pont
III. Savaria 31
IV. Kőszeg 36 pont


A két forduló összesített eredményeként a dobogó legmagasabb fokára a SÁRVÁR állhatott, második a FISH FARM, harmadik a SAVARIA negyedik a KŐSZEG csapata lett.
A verseny során 279,260 kg hal került mérlegelésre, ami jelzi, hogy a jó hangulaton kívül a változó időjárás ellenére jó mennyiségű hal látogatta horgászaink haltartóit.

Tavalyi évben az IROTTKŐ vándorkupát a Fish Farm csapata végleg tulajdonába vette (mivel zsinórban háromszor elnyerte), így idéntől a SAVARIA KUPA sorozat vette kezdetét, melyet első ízben legalább 1 évre a SÁRVÁR birtokolhat, izgalmassá téve az elkövetkező fordulókat, melynek legközelebbi állomása Kőszeg.

Horgászbaráti üdvözlettel:   VM SAVARIA SHE csapata

 

Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image

Utolsó frissítés ( 2013. június 12. )