Mentős horgászverseny
Írta: Biró István   
2011. augusztus 19.

Az OMSZ Nyugat-Dunántúli Regionális Mentőszervezetének Szombathelyi Mentőállomása hagyományteremtő szándékkal elindított egy horgászverseny-sorozatot, melyet a szombathelyi mentőállomás szervezett (főszervező: Ullrich Ferdinánd). Külön köszönet Meszes Évának (szombathelyi mentőállomás)! A szabályok szerint a verseny győztese birtokolja 1 évig a vándorserleget, és az általa kiválasztott helyszínen rendezi a következő évi versenyt.
A versenyre 4 fős csapatokkal nevezhettek mentődolgozók és közvetlen családtagok. A csapat 2 tagja úszós, 2 tagja fenekes kategóriában versenyzett. A verseny ideje: 2010. augusztus 3-4, helyszíne a zsennyei horgásztó ( www.zsennyehorgaszto ) volt. A csapatok minden tagja mindkét nap horgászott, váltott szektorban.
A tógazda vállalta a szektorok, helyek kijelölését, mérlegelést, összesítést. A tónál sátrazási lehetőség, kultúrált vizesblokk (zuhanyzó, WC), minden igényt kielégítő büfé, főzési, fedett étkezési lehetőség, rendkívül igényes környezet, és országos szinten kiemelkedő halbőség várta a horgászokat. A két kategória horgászai külön tavon versenyeztek, a sokszáz mázsa halat tartalmazó nagyobbik tavon a fenekesek, míg a 200 mázsa halat tartalmazó kis tavon az úszósok.
Az első napon dél környékén gyülekeztünk, ismerkedés, szabályok átbeszélése, sorsolás következett, amit 14 órától a helyek elfoglalása, felkészülés, 15 órától az első forduló megkezdése követett, ami 20 óráig tartott. Mérlegelés után az addigra elkészült bőséges és kiadós bográcsgulyás elfogyasztása (köszönet a 3 szakácsnak: Dravarits Tibor, Molnár Roland, Zsoldos László !), majd az addigra kialakult barátság tovább mélyítése követett, beszélgetéssel, szolíd poharazgatással, élőzene mellett. Az időjárás csak az első horgásznapon fogadott minken kegyelmébe, még aznap éjfél környékén megérkezett a hidegfront és a vihar, bőséges esővel, ami sajnos a másnapi fordolóra is rányomta bélyegét. 4.-én reggel 6 órakor keltünk, kávézás után a már megszokottá vált napirend: szabályok átbeszélése, sorsolás, horgászhelyek elfoglalása, felkészülés, horgászás követett, amit sajnos bőséges csapadék nehezített. A tóhoz képest szerény fogási eredményeken látszott a békés halak táplálkozására köztudottan negatív hatást gyakorló hidegfront, de ehhez képest nagyon jó hangulatú versenyt tudhatunk magunk mögött.
Győrből, Kőszegről, Szombathelyről és Vasvárról érkeztek csapatok, összesen 5 csapat. Bízunk benne, hogy jövőre a jobb időválasztás ( szeptemben eleje ) miatt több csapat jelentkezik!
A versenyt a szombathelyi csapat ( Családi Olivér, Kozsán Péter, Ullrich Ferdinánd, Vincze Attila) nyerte meg 16 ponttal, 55030 grammos összfogással, második helyezett lett Győr I. csapata ( Bata László, Dezső Zoltán, Horváth László, Magasházi Gábor ) 24 ponttal, 29620 grammos összfogással, a harmadik helyezett Vasvár csapata lett (Bejci Róbert, Bertók Csaba, Kozsán Edvárd, Turi Gábor) 25 ponttal és 19615 grammos összfogással.
A legnagyobb halat fogó versenyző Családi Olivér (Szombathely) egy 14660 grammos ponttyal, a legtöbb halat fogó versenyző az úszós kategóriában Ullrich Ferdinánd (Szombathely) 17720 gramm vegyes fehérhallal, a legtöbb halat fogó versenyző fenekes kategóriában Családi Olivér (Szombathely) lett 21860 gramm ponttyal és vegyes fehérhallal. A csapatok közül az I.-III. helyezettek értékes tárgyjutalmakban, serlegekben, érmekben, a IV.-V. helyezett csapatok serlegben, a legnagyobb halat fogó versenyző serleg, érem, a legjobb úszós és fenekes versenyzők érem jutalomban részesültek.
 
A verseny megrendezése támogatóink nélkül nem lett volna lehetséges, amiért köszönet nekik!
 
Ullrich Ferdinánd

Image
Image
Image
Image
Image










 

Utolsó frissítés ( 2011. augusztus 19. )