Péter szervezett egy hosszabb bosnyák túrát. Az eredeti terv szerint 2 nap Pliva, 4 nap Neretva és levezetésként 1 nap Ribnik lett volna. Az időjárás nem így gondolta. Az első nap volt jó időnk, aztán esett. Főleg hó, később eső. Sok. Egy nap nem esett még, amikor utaztunk a Neretvára, útba ejtve Mosztárt. A hét nap pecából hat nap szakadt a hó / eső, a folyók megáradtak, bezavarosodtak. Szerencsére a Pliva a hegyoldalból lép ki, nincsenek befolyó patakok, így a víz tiszta maradt és nem is áradt meg drasztikusan. A még nagyobb szerencse, hogy a rovarokat nem zavarta a zimankó – öt foknál nem volt melegebb egyik napon sem – minden nap rajzott valami, főleg a déli órákban. A pisztrángokat sem zavarta az időjárás, táplálkoztak rendesen.
A szállásunk nagyon jó volt, a kaja még jobb. Általában fogyni szoktam egy-két kilót az egész napos kemény horgászatban, most fordítva történt.
Péterrel ketten utaztunk, Zsolt csak félidőben csatlakozott hozzánk. Első nap reggel beálltam a pályára, majd jószerivel itt horgásztam végig az egész hetet. Három óriási előnye volt a helynek:
- A folyó össze szűkült a felére, a felette lévő rész partszélén nagyon lassan, egyenletesen folyt a víz. Nem volt gond a zsinórba belekapó sodrással, ami nagyon megnehezíti a száraz legyezést.
- Itt nem csak a déli három órában szedett a hal, hanem gyakorlatilag egész nap, folyamatosan. És első nap azonnal megtaláltam a megfelelő csalit, a látott halak felét meg tudtam fogni. Igazi álompeca!
- A halak nagyok voltak. A jellemző méret 40-45 cm, ami a híg-takony 4-es bottal már komoly fárasztást igényel. Próbálkoztam a végletekig lefinomítani a szerelést, de a 7-es fluor-karbon előke kevésnek bizonyult, több szakításom is volt bevágáskor miatta. Maradt a 10-es előke, avval megszűntek a problémák.
Napközben folyamatosan fogtam a halat, legalább húsz db 35 –45 cm-es pisztrángot sikerült megszákolnom. Pér sajnos nem jött, nem is láttam. Láttam viszont három óriás pisztrángot, fel-alá úszkálni a húzós vízben. Próbálkoztam sok mindennel, de száraz légyre nem jöttek fel, nimfát meg nem tudtam a fenék közelébe vezetni, ahhoz nagyon gyors volt a sodrás.
Este aztán elkezdtek szedni a halak a szemközti part előtt. Szigorúan 20-30 centis sávban a parttól, ott állt vagy lassan folyt visszafele a víz. Többször is megpróbáltam fogni belőlük, de – tudásomhoz képest – nagyot kellett dobni, nagyon trükkösen vízre tenni a legyet, és ha minden passzolt, akkor volt max. két másodperc, amíg jó helyen volt a csali. Utána belekapott a víz a zsinórba és elszáguldott a léggyel, feltűnő csíkot húzva a vízen. Ez a Tiszán kérészrajzáskor nagyon jó, de a pisztrángot nem érdekli az a csali, ami nem természetes sebességgel sodródik. Nem is erőltettem sokat a szembe-partot, felettem is volt elég hal.
Már lement a nap, amikor az egyik nagy pisztráng beállt pont velem szembe, és percenként szedte a rovarokat. Azonnal abbahagytam az eddigi horgászatot, feltettem az egész nap sikeres kis zöld izét, begázoltam derékig a vízbe. Tudtam, sok esélyem nem lesz, ha kidobok a partra, akkor biztosan elmegy a hal, és jellemzően egy csalira egyszer néz rá a pisztráng, ha akkor nem veszi le, utána hiába dobálom. A csali csere segíthet, de két-három úsztatás után gyanús lesz neki a dolog, lehet menni a következő halhoz. Csakhogy ez a nagy, ilyenből nem találok másikat!
Nagyon koncentráltam, és elsőre sikerült gyönyörűen a hal fejére ejteni az apró száraz legyet. Megállt egy pillanatra, majd szépen elindult a felszínen. A dobás végét nagyon hírtelen megfogtam, két méterrel a víz felett, sok-sok S alak képződött a zsinóron. Addig marad a helyén a légy, amíg ezt kifeszíti a gyorsan áramló folyó. Két másodperc, nem több! A bevágásnak persze nem használ ez a módszer, de nincs más lehetőség.
Szép komótosan jött fel a hal a víz tetejére, látványosan nagyra nyitotta a száját és IGEN, tetszik neki! Hosszú mozdulattal bevágtam, éreztem, hogy jól akadt. Először persze nem is vett komolyan, szép nyugisan elindult felfelé a folyón. Minden erőmmel azon igyekeztem, hogy a kontaktus megtartása mellett mihamarabb felcsavarjam a kintlévő zsinórt. E nélkül nagy az esélye, hogy az valamiben megakad, és akkor a 10-es zsinór azonnal elpattan. Sikerült, minden zsinór az orsón, a hal is megijed, elkezd rohanni. A pisztrángozó orsómon nincs fék, kézzel kell szabályozni a dob forgását, de talán ez szerencsésebb is ennyire vékony előke esetén. A nagyobb baj, amikor hirtelen felém fordul a hal, és gyorsan fel kéne csévélni a zsinórt. A legyező orsón nincs áttét, megegyezik egy hagyományos tároló orsóval, és ennek az orsónak a dobátmérője is elég apró, 8-10 cm. Azaz egy méter zsinórhoz 3 kört kell tekerni az orsó karjával. Amikor fentről a sodrással leindul a hal – a víz folyhatott 3-4 m/s-el, a hal is úszik legalább ennyivel, azaz 20-szor kellene körbetekerni egy másodperc alatt. Ez persze lehetetlen, de ilyenkor kisegít a bot, aminek a markolata is hajlik a kezembe, meg valamennyit kézzel is lehet hátravinni. A szakáll nélküli horog miatt a kontaktus elvesztése mindig együtt jár a hal elvesztésével. Nem egyszerű, próbáljátok ki egyszer! J
Szerencsére az első percekben a pisztrángom mintaszerűen viselkedett, felúszott a széles részre, és ott is a csendesebb partoldalon körözött. Nagyon finoman bántam vele, nehogy meggondolja a dolgot. A pálya alatt kb. 200 méteren rohan a víz, utána kiszélesedik, meglassul, de el is mélyül. Teljesen gázolhatatlan, és a fák miatt a partra sem lehet kimenni és onnan fárasztani. Addig kell megfogni, utána ő nyert.
Eltelt pár perc, már majdnem jól érezném magam, amikor csak elindul lefele. Azonnal reagálok, megyek alatta. Ha az én vonalam alá ér, akkor nincs mit tenni. A hal ösztönösen a zsinór irányával ellentétesen úszik. Amíg alatta vagyok, és onnan húzom, addig a sodrással szembe menekül, azaz nekem segít a víz nyomása. Ha viszont ő kerül alulra, akkor az ösztön és a víz is lefelé viszi, a lefinomított szereléssel esélytelenné válok.
Nagyon él bennem Matyi barátom galócája, amit a nyáron akasztott. Fél óráig megvolt a hal, Zoltán már készült szákolni, én ezerrel fotóztam, amikor meggondolta magát, és hirtelen lefele indult. Ott eldőlt a küzdelem, bár a szakítás csak percekkel később következett be. Nem szeretném elkövetni ezt a hibát, folyamatosan a hal alatt maradok a néha mellig érő vízben, és a folyamatos felfele úszás szép lassan kifárasztja. Így is több mint kétszer annyi ideig tartott, mint a nyári 70 kg-s harcsa fárasztása. És a lágy bot – tároló orsó összeállítás, a környezet, az esélytelenség mind ráadás. Nem kétséges, fárasztás, sport érték szempontjából nekem ez 2009 hala!
A fárasztás végére be is sötétedik. Szerencsére ilyenkor elkezdenek rajzani az óriás méretű caddis-ek. Az ezeket utánzó csalik akkorák, hogy szinte a teljes sötétségben is látom. A pisztrángot kevésbé zavarja a sötét, ilyenkor is látja a rovarokat az ezernyi úszó ág, levél, szöszmösz között. A caddis-t még értem is, de nyáron korom sötétben egy 22-es horogra kötött mini-kérésszel fogtam folyamatosan a halat. Elképzelésem se volt, hol járhat a csali, csakis a hangok alapján vágtam be, és még így is alig volt üres úsztatás.
Másnap szakadó hóesésre ébredünk. Péter autóján nincs téli gumi, a Neretvához komoly hegyeken kell átmenni. Felhívjük Zsoltot, ha tud jöjjön hamarabb, és feltétlen tegyen fel téli gumit indulás előtt! Napközben azért olvad a hó, de nagyon nincs melegünk.
Ma sikerült két nagy pisztrángot is akasztanom, de sajnos papírforma eredménnyel. Az első egy streamerre csábult el, de olyan helyen, ahol túl széles volt a folyó, és nem tudtam alulról fárasztani. Egy lerohanás alkalmával kirázta a szájából a horgot. A másikat a tegnapi helyen csaptam be, fárasztottam több mint fél órán át, amikor a végére értem a szűk résznek, és elmélyült a víz. A hal már nagyon fáradt lehet – gondoltam, ezért lesz ami lesz alapon lefogtam a dobot és elkezdtem húzni. Szépen feljött a víz tetejére és hagyta magát. Centinként húztam egyre közelebb, elég lett volna egy farokcsapás és elszakad a zsinór, de nem csinált semmit. Lassan közvetlen elém ért, nem hosszabb a tegnapinál, de sokkal kövérebb és élénkebbek a színei. Jó lenne lefotózni!
Próbálom szákolni, de amint meglátja megijed. És ez a pár perces pihenés elég is volt neki, eliszkol. Egy nagy növénycsomón állok, még épp nem folyik a víz be a gázlóruhába, annyira mély. A hal lemegy a fenékre, és átúszik a gaz-csomón. Egy darabig érzem még, ahogy húz, aztán a folyamatos kontakt hiányában kipattan a horog a szájából. Igazán nem sajnálom, láttam közelről, nálam ez a kritikus pont. Azt nagyon utálom, ha úgy megy el, hogy azt se tudom mekkora hal lehetett.
Harmad nap teszünk egy hosszú túrát, felsétálunk a folyó forrásáig:
Este megérkezett Zsolt. Összepakoltunk, majd másnap útra keltünk.
Tóth Gábor & Bartha Péter